Hírek
Cegledi SZC
Unghváry tanulói Görögországban
2023. októberében az Unghváry László Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola húsz tanulója és két kísérőtanára ismét elutazhatott Görögországba az Erasmus+ 2023-1-HU01-KA121-VET-000124457 számú Rövidtávú Mobilitási pályázat keretén belül.

A tanulók Platamonas városában, az Afroditi Hotelben szállhattak meg, a szakmai gyakorlat a San Panteleimon hotelben került megvalósításra, ahol a tanulók szakács és a pincér szakmákban próbálhatták ki magukat. A két hét alatt meglátogathattak helyi szálláshelyeket is, valamint sokat kommunikáltak angol nyelven.
Több alkalommal vehettek részt a diákok kirándulásokon, melyek igazán felejthetetlen élményeket adtak nekik.
GALÉRIA
Unghváry tanulói Görögországban



KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Nemzeti Vágtát nyert a Szterényi 9. osztályos tanulója
A Szterényi 9.A osztályos tanulója: vasárnap Szilvásváradon megnyerte a Nemzeti Vágtát a 14–17 éves korosztályban.

Bécsben kirándultak a Közgáz diákjai
Október 3-án Bécsben kirándult a Közgáz 50 fős diákokból, tanárokból álló csapata.

Helytálltak a futsal Diákolimpia első fordulójában
Öt mérkőzéssel kezdődött a futsal Diákolimpia

