Hírek
Intézmény
Erasmus 2024
2024. október 8-21 között iskolánk ötven tanulója és négy kísérőtanára vett részt az Erasmus+ mobilitás program külföldi szakmai gyakorlatán, amely két hétig tartott.
2024. október 8-21 között iskolánk ötven tanulója és négy kísérőtanára vett részt az Erasmus+ mobilitás program külföldi szakmai gyakorlatán, amely két hétig tartott. A diákok és tanáraik Görögországban, Leptokarya városában, a Olympian Bay Grand Resort-ban szálltak meg. Ezalatt a két hét alatt szakács, pincér-vendégtéri szakember, cukrász, turisztikai technikus, kereskedő- és webáruházi technikus, logisztikai technikus szakirányon tanuló diákjaink fejleszthették szakmai- és nyelvi kompetenciáikat az említett szállodakomplexumban, valamint a környező településeken. A szakmai gyakorlaton kívül kulturális programokon is részt vettek tanulóink, megismerkedhettek a környék nevezetességeivel, történelmi látványosságaival.
A következőkben néhány diák gondolatát szeretnénk megosztani, melyek a két hét alatt megélt élményeikről, tapasztalataikról tanúskodnak:
- Sok élménnyel gazdagodtam a két hét alatt, és hálás vagyok, hogy részt vehettem egy ilyen programon. A Görögországban tanultak biztosan hasznomra válnak majd a jövőben. Egy életre szóló élményt szerezhettem az Erasmus+ programnak köszönhetően. (Béres Eufémia, 10. i osztály)
- Nagyon jól éreztem magam, és rengeteg baráttal, szakmai tapasztalattal, élménnyel tértem haza. Nagyon sok szép emlékkel gazdagodtam, amikre még évtizedek múlva is boldogan fogok visszatekinteni. (Gréczi Evelin, 12. i osztály)
- Nagyon jól éreztük magunkat a két hét alatt, sok élménnyel és tudással gazdagodhattunk, sok új angol kifejezést tanulhattam meg, és a nyelvi tudásomat ezzel bővítettem. (Kovács Adrienn, 10. i osztály)
- Rengeteg élménnyel lettünk gazdagabbak ebben a két hétben, gyönyörű helyeken járhattunk, új embereket ismerhettünk meg. (Molnár Maja, 10. c osztály)
- Nagyon boldog vagyok, hogy kijutottam ide, hiszen ez nem sok embernek adatik meg. Amit tapasztaltam magamon, hogy sokkal nyugodtabban kezeltem a stresszes szituációkat, sokkal hasznosabban és gyorsabban mozgok a konyhán, valamint jó kedvvel állok neki a főzésnek, ami az esetemben nagyon nagy szó. Úgy gondolom, nagyon sokat segített rajtam ez a program. (Pintye Csaba, KK/13. osztály
KAPCSOLÓDÓ HÍREK
13. legjobb technikum lett a KÖZGÁZ
Elkészült a Technikumi rangsor TOP 100-as listája
IKK
Új korszak a felnőttképzésben: Indulnak a mikrotanúsítványt adó képzések
2024. december 3-án megjelent a Magyar Közlönyben a felnőttképzési mikrotanúsítványokról szóló miniszteri rendelet, amely a felsőoktatási pilot projektek után a felnőttképzésben is lehetővé teszi a mikrotanúsítványokat adó képzések indítását.
IKK
Ágazatválasztó – 9. rész: Közlekedés és szállítmányozás ágazat
A technikumi és szakképző iskolai szakmai oktatásban választható ágazatokat bemutató sorozatunkban ezúttal a Közlekedés és szállítmányozás ágazatot mutatjuk be Mohácsi Dóra, a BGSzC Teleki Blanka Közgazdasági Technikum szakmai igazgató-helyettese segítségével.
IKK